Útitervek

Tippek

Rólunk

Hasznos

Fel

Thaiföld

Thaiföld utazás

MIRE SZÁMÍTSUNK, HA THAIFÖLDRE UTAZUNK?

T haiföld a világ egyik legtöbbet látogatott országa. 2016-ban, például 21 millió turista látogatott el a fővárosba, Bangkokba, amivel abban az évben kiérdemelte a világ legtöbbet látogatott városa címet. Ez nem meglepő, hiszen több mint 1400 szigetével, világhírű vendégszeretetével, nyüzsgő városaival és kulturális különlegességeivel Thaiföld rendre mindenkit elvarázsol.

Lássuk be, nagyjából mindenkinek van egy véleménye Thaiföldről, és aki járt arra, tudja jól, hogy így vagy úgy, de ez a délkelet-ázsiai királyság mindenkiben nyomot hagy. Apropó, királyság. Thaiföld, régi nevén Sziám, az egyetlen ország a régióban, amelyet sohasem gyarmatosítottak. A király, jelenleg X. Rama, személye ikonikus az országban, kisebb-nagyobb botrányai ellenére óriási tisztelet övezi. Részben, valószínűleg, azért, mert az országban tilos kritizálni. Törvényileg. Komoly büntetés járhat érte. Habár Thaiföld nem Észak-Korea és nem valószínű, hogy lehallgatnak minket, a királyt, már csak a fogadó ország felé mutatott tiszteletünkből adódóan is, ajánlott tabu témaként kezelni. Pláne, a helyiekkel ne hozzuk fel a témát. Kicsit olyan, mint a halottak, vagy jót vagy semmit. 

thaiföld látnivalók, thaiföld tippek, thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld,
bangkok időjárás, bangkok látnivalók, bangkok nyaralás, bangkok utazás, bangkok utikritika, fő látnivalók bangkok, látnivalók bangkokban, thaiföld, thaiföld látnivalók, thaiföld nyaralás, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, krabi látnivalók

Ha már a helyieknél tartunk, ritkán találkozni a világ más pontján hasonló önfeláldozással, tisztelettel, mint amivel Thaiföldön. Jó, persze, a tuk-tuk sofőrök itt is sétáló dollárjelnek néznek mindenkit, de a buddhizmus tanításaiból következő alázat, életvidámság, és tisztelet, amivel Thaiföldön találkozik az ember, páratlan a világon. Az ország közel 100%-a buddhista, de az ország déli részében, főleg a malajziai határvidéken él egy számottevő muzulmán maláj közösség. Alapvetően jó a koegzisztencia az országon belül bár az utóbbi évtizedekben voltak komolyabb szeparatista mozgalmak a déli tartományokban. Ezek a régiók jelenleg is az utazásra nem ajánlott térségek listájába tartoznak, de egyébként sem turistás részek, nem érinti az odautazót, de azért jó tudni.

A közbiztonság és az életszínvonal a nagyvárosokban és a turistaövezetekben, amúgy meglepően magas. Igen, Bangkok turistákkal tömött negyedeiben érdemes vigyázni a pénztárcánkra és alapvető éberséget tanúsítani, de nem jobban, mint bármelyik nyugati nagyváros azonos környékein. Az országon belüli infrastruktúra jó, rengeteg helyi járat van a szigetek, városok között, a részletekről érdemes online tájékozódni. A légiközlekedés mellett a szárazföldi közlekedés is elég jól megoldott. Bal oldali közlekedés van és talán európai szemmel kicsit kaotikus, de nem hasonlítható ahhoz, amivel a Közel-Keleten vagy akár Vietnámban találkozik az ember.

thaiföld tippek, thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld, bangkok étteremajánló
bangkok időjárás, bangkok látnivalók, bangkok nyaralás, bangkok utazás, bangkok utikritika, fő látnivalók bangkok, látnivalók bangkokban, thaiföld, thaiföld látnivalók, thaiföld nyaralás, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, krabi látnivalók, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi

Thaiföld élővilága színes, különleges és utunk során lépten nyomon belebotlunk. A legnépszerűbbek a majmok és az elefántok. A majmokat, bár sokak számára cukiknak tűnhetnek, érdemes távolabbról megcsodálni. Gyorsan agresszívvá tudnak válni, pláne, ha étel van nálunk, de a fényes tárgyakat, ékszereket, kamerákat, telefonokat és társait sem vetik meg. Tulajdonképpen, rájöttek arra, hogy ami fényes az általában értékes nekünk és ételt adunk nekik érte cserébe. Nekik még nem szólt senki, hogy nem minden arany, ami fénylik. De előfordulhat, hogy egyáltalán nem adják vissza vagy összetörik. Plusz, amikor az éles fogaikkal ránk vicsorognak, nem a legbizalomgerjesztőbb látvány. Igazából, minden jel arra mutat, hogy érdemes távolabbról megcsodálni őket.

Az elefántok összehasonlításképpen egész jófej állatok. Szerencsére egyre tudatosabbak az utazók és egyre kevesebben választják azokat az úticélokat, ahol lovagolni (elefágolni?) lehet rajtuk és egyre többen az úgynevezett sanctuaryket. Itt pont azok az elefántok találhatóak, akiket megmentettek az ilyen helyekről. Ezeken a helyeken tilos rájuk felülni, de lehet őket etetni, fürdetni, sárban dagonyázni velük és ilyesmi píszí programokat csinálni a társaságukban. Tudniillik az elefántoknak borzasztó komoly és mély érzelmeik vannak. Van humoruk, megtréfálják egymást, gyászolják a halottjaikat, éreznek szeretet, irigységet, és még sorolhatnám. Meg nem szeretik amikor aznap a kétszázadik részeg turista felszáll rájuk. Szóval tényleg jófejek. Az elefántsimogatást Krabin itt tudjátok lefoglalni, célszerű minél előbb, hogy biztosan legyen hely, hiszen ez az egyik legnépszerűbb program Krabin.

bangkok időjárás, bangkok látnivalók, bangkok nyaralás, bangkok utazás, bangkok utikritika, fő látnivalók bangkok, látnivalók bangkokban, thaiföld, thaiföld látnivalók, thaiföld nyaralás, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, krabi látnivalók, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi

Mi itt foglaltuk le az elefántsimogatást Krabin:

thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld,

Egy dologra azért figyeljünk mielőtt a sárban dagonyázunk elefántokkal. A sár és a különböző állóvizek vonzzák a szúnyogokat, akik cserébe Thaiföldön is, mint a világ sok trópusi pontján betegségeket terjesztenek, pl. a dengue-lázat. Dengue-láz ellen nincs oltás és elvileg borzasztóan fáj, úgyhogy célszerű bőségesen használni szúnyog riasztót, úgy mindenhol. Thaiföldön amúgy nyilván mindenhol lehet kapni és sokkal hatásosabb mint az itthoni. Dengue-lázra nincs, de tífuszra van oltás, amit érdemes beadatni magunknak még utazás előtt. A csapvíz minősége és az általános higiéniai körülményeknek hála, itt is érvényes az aranyszabály. Üveges vizet iszunk, és olyan dolgokat eszünk, amiket én bontok ki, meghámozok vagy ami megfőtt, megsült (és azóta jó eséllyel nem ért hozzá más). Jeget amúgy általában lehet fogyasztani. A néphiedelem ellenére azt a legtöbb turisták által látogatott létesítményben rendelik és desztillált vízből csinálják.

Még több utazási tanács thaiföldhöz

Thaiföld időjárása

Thaiföld klímáját, nagy ország létére több tényező is befolyásolja.  Első sorban száraz és nedves évszakokat tudunk megkülönböztetni. A hőmérséklet az ország egész részén minden időszakban ritka kivételekkel meleg, de az ország északi, hegyvidékes részén a téli, száraz hónapokban le tud hűlni a levegő, főleg este, így pl. Chiang Mai-ba utazáskor érdemes pár pulcsival készülni. A déli országrészt még ilyenkor is a hőség jellemzi, Phuket térségében például ritkán, még a leghidegebb napokon se esik 20 fok alá a hőmérséklet. 

bangkok időjárás, bangkok látnivalók, bangkok nyaralás, bangkok utazás, bangkok utikritika, fő látnivalók bangkok, látnivalók bangkokban, thaiföld, thaiföld látnivalók, thaiföld nyaralás, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, krabi látnivalók, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi
bangkok időjárás, bangkok látnivalók, bangkok nyaralás, bangkok utazás, bangkok utikritika, fő látnivalók bangkok, látnivalók bangkokban, thaiföld, thaiföld látnivalók, thaiföld nyaralás, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi, krabi látnivalók, thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi

Az esős évszakot, amely nagyban hozzájárul amúgy Thaiföld csodálatos növényzetéhez és tájaihoz, az ország a délnyugati monszunnak köszönheti, amely nagyjából májustól októberig tart. Ilyenkor viharos zivatarok csapnak le az ország minden pontjára. Ebből adódóan, novembertől áprilisig a legjobb időszak ellátogatni Thaiföldre, ilyenkor napos, száraz és meleg időre lehet számítani. Ha az északi országrészbe is ellátogatnánk, célszerű a februárt vagy a márciust belőni.

Látnivalók thaiföldön

Királyi palota (Bangkok)
Wat Arun, Wat Phra Kaew
Chiang Mai és Chiang Rai
Ko Phi phi, Ko Pha ngan
Wat Rong Khun és Wat Pho
Ko Samui, Ko Phayam
Krabi
Phuket
thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld,
bangkokgrandpalace
thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld,

Thaiföld utazási költségek

Pénznem – Thai Baht (TBH)

Pesszimista fejszámolással kb. 10 forint. Budapesten pár helyen váltják, csak rosszul. Célszerű dollárt vagy eurót vinni magunkkal, ott helyben váltani hivatalos pénzváltóban. Kártyát sok helyen elfogadnak, ATM is található bőven. 

Szállás – Bangkokban és a többi nagyvárosban végtelen számú, minden igényt kielégítő hotel/hostel áll rendelkezésre. Az ilyen hostelek a hátizsákos világutazók törzshelyei, így ha jó társaságban, fiatalos légkörben szeretnénk eltölteni a napjainkat és történeteket megosztani az utazásainkról hasonló szemléletű utazókkal ezeket akár éjszakánként 5-6 ezer forintból is megtehetjük. A jobb szállodákban, főleg Bangkok felkapott Sukhumvit negyedében, tetőtéri medencével, nagyjából 20-25 ezer forint/éjszaka tudunk megszállni. Mi Bangkokban ebben a hotelben szálltunk meg tetőtéri medencével és reggelivel, itt egy éjszaka ára kb. 20 ezer forinttól indul. Szállást érdemes Bookingon foglalni.

bangkok1-1

Szállás Thaiföld tengerparján

thaiföld, utazás, krabi, krabi utazás, thaiföld látnivalók, phuket vagy krabi

Amennyiben a tengerparton keresünk szállást, én személy szerint nem a nagyobb városokban foglalnék. Ezek általában zsúfoltak, nem túl autentikusak és tisztelet a kivételnek, de Siófokra emlékeztetnek. Ilyen helyeken általában a szabadstrandok sem olyanok, mint elképzelnénk. Célszerűbb kicsit kijjebb nézni szállást, a Grab applikáció a legtöbb helyen működik, így ha éjszakai életre vágyunk, semmi sem állít meg attól minket, hogy bemenjünk a városközpontba, de a napjainkat nyugodtabb, szebb környezetben tudjuk eltölteni. Mi Krabin ebben a hotelben szálltunk meg és olyan volt, mintha egy álomba lennénk. A képek Bookingon szerintem magukért beszélnek. Ha csodás környezetben szeretnétek eltölteni a Thaiföldi nyaralásotokat, akkor nagyon ajánlom ezt a hotelt. Ha nem Krabira tervezitek a Thaiföldi nyaralásotok, akkor is Bookingon rengeteg hasonló szállást tudtok találni.

Éttermek – Az alkoholra kivetett adó miatt az alkoholos italok ára meglepően magas Thaiföldön. A legtöbb étterem valamivel olcsóbb, mint Budapesten, nagyjából 1500-2000 forint egy jobb fő étel, de nagyjából ugyanennyit kérnek el egy korsó helyi sörért is. Az utcai étkezdékben néhány száz forintért már jól lehet lakni, de a kicsit extrább street foodok pl. homáros szendvics szarvasgombával, (mert ilyen is van) akár 4-5000 forintba is kerülhetnek. Bangkokban rengeteg étterem található, ezért nehéz a választás, de mi összeírtuk a legjobb éttermeket Bangkokban, amiket tényleg szívből tudunk ajánlani. 

thaiföld tippek, thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld, bangkok étteremajánló
thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld, bangkok étteremajánló, thaiföld tippek
bangkok időjárás, bangkok látnivalók, bangkok nyaralás, bangkok utazás, bangkok utikritika, fő látnivalók bangkok, látnivalók bangkokban, thaiföld, thaiföld látnivalók, thaiföld nyaralás, thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld, bangkok éttermek, bangkok utazás, thaiföld látnivalói, látnivalók thaiföldön, thaiföld tippek, thaiföld utazás, thaiföld utazási tippek, bangkok éttermek, bangkok tippek, bangkok látnivalók, thaiföld, bangkok étteremajánló, pad thai bangkok

Javasolt napi költőpénz – A javasolt napi költőpénz nagyban függ attól, hogy mivel akarjuk eltölteni az időt. Thaiföld híres éjszakai életéről és még ha el is kerüljük a Khaosan Road-ot egy jobb koktélbárban nyugat-európai árak vannak. Én a „ha már eddig eljöttünk akkor már…” elv híve vagyok, így szerintem Thaiföld előtt megéri talán plusz egy hónapig félretenni és napi 20-25 ezer forint költőpénzzel számolni. Inkább legyen pozitív csalódás, amikor visszaértünk, mint negatív, amikor ott vagyunk és túl gyorsan a lehetőségeink végére értünk.

thaiföld utazási beszámolók:

0