Belgrád egy csúcsszuper város mindössze 400 kilométerre Budapesttől délre, (szegediek még nagyobb előnyben) ahova akár egy hétvégére is érdemes kiruccanni. Belgrád látnivalói bőven kitöltenek egy hosszú hétvégét, de a város hangulatáért önmagában érdemes többször is visszatérni, ráadásul Belgrád egy olcsó külföldi úticél, így a péntárcátok sem fogja bánni.
Amennyiben a fentiek közül legalább az egyikre igennel válaszoltál, akkor Belgrád a te helyed! Belgrád egy kiemelten olcsó külföldi utazási célpont, ahol a történelem és a gasztronómia mellett az éjszakai életnek is jelentős szerepe van és bárki megtalálja a kedvére való programokat. Alább összegyűjtöttük Belgrád kihagyhatatlan látnivalóit, ahova mindenképp látogass el, ha Szerbiába utazol!
A Bookingon nemrég fedeztem fel ezt a promóciót, aminek keretében 2025 január 7-ig számos szállást Belgrádban akár 15% kedvezménnyel tudtok foglalni. A promócióban részt vevő szállások az alábbi linken érhetőek el:
Belgrád újdonsült jelképe és a város ékköve a nemrég (kb. 95%-ban) befejezett Szent Száva-templom, ami egyben a világ egyik legnagyobb ortodox temploma is, kihagyhatatlan látnivaló Belgrádban. A több mint 7000 férőhelyes, 75 méter magas neo-bizánci stílusban épült templom könnyen észrevehető a város számos pontjáról, azonban a díszített kupoláért és a freskókért mindenképpen érdemes közelről is szemrevételezni ezt az egyedi épületet. A freskókat az Orosz Művészeti Akadémia tervezte meg és vitelezte ki az elmúlt néhány évben és még maga Vladimir Putin is eljött személyesen, hogy az egyik mozaik darabot felhelyezze.
A belépés természetesen ingyenes, a templom liturgia időkön kívül szabadon látogatható reggel 7 és este 8 között.
A különleges történelemmel rendelkező Szent Száva-templom seperc alatt Belgrád ikonikus jelképévé vált és garantáltan több száz év múlva is látogatni fogják majd. Érdekes gondolat a jelenben megélni azt, ami a jövőben a történelem lesz. A templom mindenképpen az egyik legfontosabb látnivaló Belgrádban.
A templom a felkapott, dzsentrifikált Vračar városrészben található, ahol a látogatás előtt vagy után rengeteg szórakozási lehetőség akad. Ilyen például a felkapott Marenda Bistro is, ahonnan csodás kilátás nyílik erre a csodás belgrádi látnivalóra.
A Belgrádi erőd, vagy ahogy történelem órákból ismerhetjük, a Nándorfehérvári vár i.e. 279 óta áll azon a helyen, ahol a Száva beletorkollik a Dunába. Itt vívtak hősi csatát 1456-ban a szerb és magyar erők Hunyadi János vezetésével, a többszörös túlerőben lévő török hódítók ellen. Az itt aratott győzelem minthogynem 70 évre megállította a törökök további európai terjeszkedését. A déli harangszó a keresztény világban e győzelem emlékére szól azóta is.
A várfalak közötti parkosított részen sétálgatva szép kilátás nyílik a két folyóra, ezen kívül szívesen ajánljuk az itt található Kafe Kalemegdanska Tvrđava kávézót is, ahol megpihenhettek a séta után.
A legizgalmasabb program ennél a belgrádi látnivalónál az erőd alatt található hatalmas alagútrendszer felfedezése, ahol megtekinthetünk egy hidegháború idejéből fennmaradt katonai bunkert, egy lőszerraktárat, mindemellett számos római időszakból származó műtárgyat, szarkofágot és sírt is láthatunk. Ha érdekel titeket a történelem és szeretnétek minél többet megtudni Szerbia múltjáról egy felettébb érdekes helyszínen, akkor mindenképpen menjetek el erre az idegenvezetésre, aminek a végén még egy finom bort is kaptok. Szerintünk ez kötelező program! A helyek viszonylag gyorsan betelnek, ezért érdemes előre foglalni ezen az oldalon.
A keleti kijárat felé haladva elmehettek még a belgrádi kisállatkert mellett is, ahol nem az állatok kicsik hanem a terület. Ez nem lett a személyes kedvencünk, mivel alig látható, mindemellett rettenetesen kis helyen vannak tartva a különböző állatok, (oroszlánok és zsiráfok) ahol semmi impulzus nem éri őket, így csak sajnálni tudjuk szegényeket. Ettől függetlenül a vár, a földalatti alagútrendszer és a kávézó kihagyhatatlan látnivaló Belgrádban!
Nem mindenki tudja, hogy a Duna és a Száva több száz kilométer után végül Belgrádnál találkozik, hogy aztán innen folytassák közösen az útjukat már egységesen “Duna”-ként a Fekete-tengerbe.
A két folyó összefolyása több történelmi eseménynek is helyszínt adott és bár a Kalemegdan erődből fentről megcsodálhatjuk, ahogy a két folyó örök hűséget fogad egymásnak, a legjobban ezt közelebbről, egy sétahajókázás keretein belül tudjuk igazán megnézni. Mi több, a hajóról kellemes környezetben több belgrádi látnivalót, mint a történelmi Zimony negyedet vagy a Nagy Háborús Szigetet is láthatjuk. Sétahajókázásra több opció is van: esti hajókázás alkoholos italokkal vagy nappali sétahajózás – így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. A különböző lehetőségeket itt találjátok, vagy alább kiválasztottunk párat nektek:
A Skadarlija Belgrád bohém negyede, és a vár után a második legnépszerűbb belgrádi látnivaló. A leghíresebb, Skadarska nevű macskaköves utcában egymást érik a hagyományos éttermek, melyek élőzenével és tradicionális fogásokkal várják a vendégeket. Kevés helyen tapasztalunk ilyen szuper hangulatot mint itt, egy péntek vagy szombat este. Olyan érzés itt lenni, mintha visszarepültünk volna az időben. Élő cigány zene, hagyományos népdalokat éneklő helyiek, töménytelen mennyiségű pálinka (rakija) és isteni ételek – kell ennél több egy igazán autentikus élményhez?
A jó helyekre érdemes előre foglalni, mert a belgrádiak is előszeretettel járnak ide szórakozni és kiengedni a gőzt.
A legfelkapottabb hely a Tri šešira, de ha ide nem kapunk asztalt, nem kell kétségbe esni, a legtöbb helyen szintén van élőzene. Sétáljunk ide napközben egy kávéra, találjuk meg melyik a szimpatikus és foglaljunk oda asztalt estére! A város ezen része kihagyhatatlan, ha Belgrádba utazol!
Belgrád látnivalói közül nem maradhat ki a Knez Mihajlova utca, ami Belgrád legfőbb sétálóutcája, hasonlóan a budapesti Váci utcához.
Az utcában rengeteg kávézó, üzlet és étterem található. A szerbek kifejezetten szeretnek itt szép időben kávézgatni, kiülni a barátaikkal és jókat beszélgetni, így ez a környék mindig tele van élettel, a jó hangulat pedig garantált!
Ez a környék és a sétálóutca kihagyhatatlan látnivaló Belgrádban!
Belgrád éjszakai élete mellett sok nagyobb város elbújhat. A helyiek imádják a szórakozást, az elegáns bárokat és az éjszakai klubbokat. Míg a férfiak elegánsan kiöltöznek, belövik a szakállukat, ahogyan azt kell és befújják magukat Tom Forddal, addig a hölgyek még akár sminkeshez, fodrászhoz is elmennek egy nagyobb esemény előtt, hogy igazán csinosan jelenhessenek meg az exkluzív szórakozóhelyeken.
Belgrád legfelkapottabb bulinegyedei a Beton Hala és a Savamala, amik élő zenével és fancy koktélokkal várják a szórakozni vágyó fiatalokat, így mindenképpen Belgrád kihagyhatatlan látnivalói közé tartoznak. A tehetősebbek asztalt foglalnak, (szeparé néven) ahol aztán gyorsan megtelik az asztal a jobbnál jobb italokkal.
Belgrád stratégiailag tökéletes helyen van ahhoz, hogy egynapos utak keretein belül jobban felfedezzük Szerbiát. Legyen szó szerémségi borkóstolásról, ámulatba ejtő XII és XIII. századi ortodox kolostorokról vagy Közép-Szerbia érintetlen vidékeiről – Belgrádból zökkenőmentesen bele vethetjük magunkat egy életreszóló kalandba.
Szuper egynapos kirándulásokat Belgrádból itt találtok vagy szemezgethettek az alábbi opciók közül is:
+1 jó tanács mielőtt Belgrádba utazol:
Egy utolsó jó tanács a Szerbiába való utazáshoz: A röszkei határátkelő hétvégente, főleg nyáron nagyon meg tud telni. Indulás előtt mindenképp tájékozódj itt az aktuális várakozási időről és ha teheted, kerüld a csúcsidőt.