Omán utazási tippek és információk, Omán látnivalók
Omán tudnivalók - MIRE SZÁMÍTSUNK, HA OMÁNBA UTAZUNK?
Omán nem túl ismert úti cél, sokan egyáltalán nem is hallottak még róla, vagy maximum a földrajzóráról emlékeznek csak az ország nevére. Mielőtt elutaztunk volna, rengeteg kérdés kaptunk ismerőseinktől, amiből rájöttünk, hogy sokakban egy téves elképzelés alakult ki az országról. Omán nem épít annyira a turizmusra, mint mondjuk a szomszédos Dubai, de éppen ezért őrizte meg a maga varázsát. A csodálatos természettel, a gyönyörű ománi látnivalókkal, a finom ételekkel és hihetetlenül vendégszerető emberekkel Omán mindkettőnk egyik kedvenc országa lett.
Omán egy olajban gazdag öbölország, amely Brunei mellett a világ két szultánságának egyike. A monarchia ezen formájában a Szultán abszolút hatalommal rendelkezik. Egy személyben államfő, a fegyveres erők vezérkari főnöke és többek között a központi bank elnöke is. A 2020-ban elhunyt Szultán Qaboos bin Said Al Said 50 évig volt hatalmon, miután 1970-ban egy puccs során átvette a hatalmat apjától. Elemzők uralkodására úgy tekintenek, mint a vezér, aki néhány évtized alatt Ománt a 18. századból a 21. századba vezette. Első éveiben bevezette a helyi pénznemet, felszámolta a rabszolgaságot, engedélyezte a más vallások gyakorlását, sőt mi több, néhány katolikus, protestáns és hindu templom építését is finanszírozta. Halála után, közvetlen leszármazott hiányában, unokatestvére vette át tisztségét.
A tévhitekkel ellentétben Omán nagyon biztonságos, senki nem próbált meg minket átverni, még a piacon sem voltak erőszakosak. Kifejezetten tetszett, hogy tudtunk nyugodtan nézelődni anélkül, hogy folyamatosan trükkökkel és a Közel-Keleten megszokott dumákkal próbálkoztak volna. Az omániak nagyon nyugodt, kedves és barátságos emberek, amikor hozzánk szóltak, abban sosem volt semmi hátsó szándék, csak őszintén érdeklődtek, hova valósiak vagyunk és hogy tetszik nekünk az országuk. Ilyen fantasztikus kiszolgálással és szívélyes bánásmóddal ritkán találkozik az ember, ha Omán eddig nem volt a bakancslistádon, mindenképpen vedd fel az első helyek egyikére!
Az omániak nagyon büszkék tradícióikra és történelmükre, a mai napig viseletükkel és építészetükkel is aktívan őrzik hagyományaikat. Tetszett, hogy nem felhőkarcolókból állt az egyébként nagyon modern, tiszta és kulturált Muscat, hiszen nem is lehet 6 emeletnél magasabb épületeket építeni. A választék nagyon bőséges mindenből; a hatalmas plázák dugig vannak luxus boltokkal és jobbnál jobb éttermekkel. A látnivalók Ománban szintén lélegzetelállítóak, nem számítottunk rá, hogy ennyire gyönyörű lesz a tájkép, bármerre is járunk.
Omán borzasztóan gazdag történelemmel rendelkezik, a legrégebbi független állam a régióban és tengeri birodalomként egy időben terjedelme a mai Irán, Pakisztán és Tanzánia területeire is kiterjedt, így irányítás alá véve a Hormuzi-szorost. Zanzibáron mai napig megtekinthető Said bin Sultan palotája, amelyet az 1800-as évek közepén építtetett, miután a portugálokat legyőzve elfoglalta a szigetet és több más stratégiai pontot az afrikai kontinensen.
Egy dologgal azért nem árt tisztában lenni; célszerű mindig a vállat és térdet eltakaró ruházatban járni. Nem néznek és nem is szólnának, ha nem így teszünk, viszont mi nem éreztük volna jól magunkat, ha rövid ruhákban mászkáltunk volna, hiszen szerettük volna tiszteletben tartani a helyi szokásokat. A mecsetekbe és hasonló helyekre viszont kötelező a vállat és térdet (nőknek sokszor a hajat is!) eltakaró öltözetben megjelenni, viszont ezeken a helyszíneken nem árusítanak ruhát és kölcsönözni se lehet, mint mondjuk Thaiföldön, ezért célszerű így készülni. A piacon, ruhaüzletekben, vagy plázákban egyébként lehet kapni hosszú ruhákat, rengeteg féle mintával és színben, ha nem hoztál volna otthonról, akkor mindenképpen szerezz be egy párat!
Omán beutazási feltételek
Utasbiztosítás
Szállásfoglalás
Retúr repülőjegy
Magyaroknak 14 napon belül nem kell vízum!
Az aktuális beutazási feltételekről és a covid helyzetről mindig tájékozódjatok a konzuli szolgálatoldalán!
Omán látnivalóit októbertől áprilisig a legcélszerűbb meglátogatni, ugyanis nyáron akár 45 fokig is emelkedhet a hőmérséklet, ezért szinte elviselhetetlen ilyenkor itt lenni. Emellett délen, Salalahban ilyenkor van a monszun időszak is. Az ország időjárása főként trópusi sivatagos, ezért a páratartalom mindig magas, estére sem hűl le annyira a levegő (kivéve a sivatagban), és mindig legalább 3 fokkal melegebbnek érződik a hőmérséklet, mint amit a hőmérő mutat. A leghidegebb hónap a január, de akkor is általában 23 fokok vannak. Esni nagyon ritkán esik, de akkor sokat, mi sajnos december végén pont kifogtuk, az ország pedig nincs felkészülve a nagy esőzésekre, ezért sok autó teljesen beázott, mert akkora folyók és tavak alakulnak ki ilyenkor az utakon. Ennek ellenére nem állt meg a közlekedés, csak nehezebb volt, mindenképpen rutinos vezetési tudást igényelt, de hál isten nagyon kevés az esélye az ekkora esőzéseknek.
omán látnivalói
A legszebb látnivalók Ománban
Omán hihetetlenül gazdag látnivalókban és természeti kincsekben, mi 6 napot voltunk, de nagyon keveseltük, ezért minimum 10-14 napot ajánlanánk. A vízum 14 napig ingyenes magyaroknak, ezt szerintem érdemes kihasználni, hogy egy ománi látnivaló se maradjon ki!
Kihagyhatatlan látnivalók Ománban:
Nizwa
Wahiba sands (Sharqiya Sands)
Wadi shab
Ad Dimaniyat Islands
Bald Sayt
Misfat Al Abriyeen
Bimmah sinkhole
Salalah
Ras Al Jinz Turtle Reserve
Muscat
Összefoglaltuk Muscat látnivalóit, illetve Omán látnivalóit részletesen is:
Mint a legtöbb országba, ide is célszerű euroval vagy dollárral készülni. Sok helyen van pénzváltó, ezért ezzel nem lesz gondotok. Készpénz főként a kisebb falvakba, vagy piacra kellhet, de egyébként szinte mindenhol lehet bankkártyával fizetni, ezért ezen nem kell annyira izgulni.
Omán egy nagyon magas jövedelmű ország, ami az árakban is megmutatkozik. A benzin nagyon olcsó, de minden más nagyjából 20-30%-kal drágább Budapesthez képest.
Az ománi riál nagyon erős pénznem. (1 RIAL = 850 Ft) Ezért sokszor azt érzékeltük, hogy olcsónak tűnhet valami, ami valójában nem is olyan olcsó.
Javasolt napi költőpénz:
Kb. 20.000 Ft/fő. Attól függően napi hányszor eszünk/iszunk, milyen programokat szeretnénk.
Szállás – alkohol és strandolás
Ha nem szeretnétek ománi utazásatok során lemondani az iszogatásról, akkor mindenképpen olyan szállodát foglaljatok, aminek van saját bárja, ahol árusítanak alkoholos italokat. Szállást Ománban itt tudtok keresni.
Emellett a legtöbb publikus strandon nem elfogadott a bikini, sem az egyberészes fürdőruha, ezért ha a szállodának van saját medencéje vagy saját partszakasza az plusz pont. Ha nem ilyen szállodába foglaltatok ománi utazásotok során, akkor sem kell szerencsére teljesen lemondjatok a strandolásról, hiszen több hotelbe is be lehet menni egy napra strandolni, ez kb. fejenként 8000 Ft/nap. Az Ománban való strandolásról és további hasznos ománi utazási tippekről itt írtunk.
Éttermek
Ománi utazásod során látni fogod, hogy hatalmas a választék jobbnál jobb éttermekből, kávézókból és fast foodok chainekből. Egy átlagos vacsora 2 főre kb. 15 ezer Ft, egy kávé jobb helyen kb. 900-1500 Ft.
Ha kíváncsi vagy a legjobb éttermekre/kávézókra Muscatban, akkor olvasd el az ománi étteremajánlónkat:
Omán autóbérlés: Az első legfontosabb Omán utazási tipp az autóbérlés. Az autóbérlést mint minden országban, itt is célszerű már jóval az utazás előtt elintézni. Mi már 2 hónappal előre lefoglaltuk az autót, ezért nekünk jutott, de mások, akik 2-3 nappal az érkezés előtt foglalták le sajnos autó nélkül maradtak. Az ország az autókra van kitalálva, Muscaton számos autópálya vezet át, tömegközlekedés szinte egyáltalán nincs, a látnivalók pedig hatalmas távolságokra vannak egymástól, ezért autóra mindenképpen szükségetek lesz, ha nem szeretnétek mindig taxit fizetni. Autót bérelni Ománban itt, vagy az alábbi kereső segítségével tudtok:
2.
Alkohol:Az alkoholos italok az országban kevés helyen elérhetők és aranyárban vannak. Muscatban összesen 4 étteremben kaphatók, emellett még pár hotel bárjában vagy éttermében tudunk kérni. Azzal kell számolni, hogy egy pohár sör átlagosan 4 ezer forint.