TOP látnivalók Lisszabonban, térképpel - Így tölts el 2 napot Lisszabonban úgy, hogy még strandolni is maradjon időd!
A legnyugatibb európai főváros méltán közkedvelt úticél, ha ti is éppen egy lisszaboni utazásra készültök, biztosan nem fogtok csalódni. Ebben a bejegyzésben szeretnénk bemutatni a legjobb látnivalókat Lisszabonban térképpel, emellett a lefontosabb látnivalókat Lisszabon környékén. Portugália fővárosa, a mediterrán Lisszabon számos élményt és programot kínál. A lisszaboni látnivalók, habár nincs belőlük olyan sok, messzebb vannak egymástól, így mi sok helyre Uberrel vagy Bolttal mentünk el. Lisszabon látnivalóira szerintem 2 nap bőven elég, bár mi szívesen eltöltöttünk volna még 1-2 napot itt, csak sétálgatni a kisutcákban, felfedezni az eldugott helyeket és finomakat enni, mert nagyon megtetszett a város hangulata, így tapasztalatom alapján legalább 3-4 napra érdemes tervezni egy lisszaboni utazást.
1. Zsebtolvajok – A megérkezésünk napján két Uber sofőr is figyelmeztetett minket, hogy nagyon sok a zsebtolvaj, ezért nagyon figyeljünk az értékeinkre, a táskánkat mindig magunk előtt hordjuk. Főként a zsúfolt, turistásabb helyeken és a villamosokon, tömegközlekedési eszközökön áll fenn ez a probléma, de nekünk az egyik téren, ahol alig voltak emberek is majdnem belenyúlt valaki a táskánkba. Figyeljünk a fura alakokra!
2. Pastel da nata (Pastel de Belém) – Korábban Magyarországon több helyen is kóstoltam a belém sütit, de sosem ízlett, viszont itt Lisszabonban tényleg fantasztikus, össze sem lehet hasonlítani azzal, amit itthon kapni. Mindenképpen próbáljátok ki!
3. Ingyenes közlekedés a városban és ingyenes belépés Lisszabon látnivalóihoz – Érdemes megvenni a Lisszabon City Cardot, amivel 24, 48, vagy pedig 72 óráig ingyen lehet tömegközlekedni a városban, mindemellett 39 múzeumba is ingyenes a belépés. Ezen felül ez a kis kártya rengeteg lehetőséget kínál még, pl. 10-20% kedvezményt kaptok bizonyos lisszaboni látványosságok, üzletek kínálatából és számos más, híres lisszaboni látnivalót is ingyenesen látogathattok meg vele. Ha szeretnétek spórolni az utazási költségeken, akkor szerintem ez a kis kártya nagyon-nagyon megéri! A Lisszabon városkártyát itt tudjátok megvenni, vagy pedig alább:
Lisszabon városkártya
Ingyenes belépés a látnivalókhoz + ingyenes tömegközlekedés
Lisszabon időjárása
Időjárás Lisszabonban - Mikor érdemes Lisszabonba utazni?
Portugália fővárosa Lisszabon mediterrán klímájának köszönthetően egész évben kiváló úticél. Lisszabon időjárását az enyhe telek és a forró nyarak jellemzik, így az őszi vagy a tavaszi hónapokban a legcélszerűbb idelátogatni, ugyanis ilyenkor kb. 18-23 fok közötti a nappali hőmérséklet, így Lisszabon látnivalóit pont még elviselhető hőmérsékletben tudjátok majd megnézni. Emellett ebben az időszakban nagyon jó áron lehet kifogni repülőjegyet Lisszabonba. A november és a december elég esős tud itt lenni, érdemes ezt azért szem előttt tartani.
Ha Lisszabon tengerpartja is érdekel titeket, akkor nyáron vagy szeptemberben is jól fogjátok magatokat érezni, hiszen Lisszabon tengerpartja segít a forró, városnézős napok után egy picit lehűlni. Lisszabon időjárása nyáron napközben egyébként szerintem simán elviselhető, általában 28 fok körüli a nappali hőmérséklet júliusban és augusztusban.
Lisszabon időjárása a téli hónapokban is egész kellemes; napközben nem nagyon esik 14-15 fok alá a hőmérséklet, így ha csak a magyarországi hideg elől menekülnétek, Lisszabon akkor is kiváló választás, ráadásul ilyenkor a Budapest-Lisszabon repülőjegy is jóval olcsóbb.
Lisszabon látnivalók
Látnivalók Lisszabonban és környékén
1. nap – főbb látnivalók Lisszabonban és a belváros felfedezése
Castelo de São Jorge (Szent György vára)
Tipp: Indítsd a napot egy finom belém sütivel a vár felé vezető úton található cukrászdák egyikében!
A Castelo de S. Jorge kertje az egyetlen megmaradt zöldterület Lisszabonban, ahol a portugál erdők őshonos fajait láthatjuk. Emellett fantasztikus kilátás nyílik a Tejo folyóra, a Ponte 25 de Abril hídra és az egész városra innen, emiatt érdemes ezzel a lisszaboni látnivalóval kezdeni a városnézést.
Az erődítmény legrégebbi részei a 6.századból származnak, de az itt talált régészeti maradványok és bizonyítékok megerősítik, hogy ezt a területet i.e. 6. századig visszamenően többek között föníciaiak, görögök, rómaiak és muzulmánok is lakták.
A vár Lisszabon legmagasabb pontján található, ezért szinte mindenhonnan látni, a város egyik fő eleme, emellett kihagyhatatlan látnivaló Lisszabonban!
A felnőtt belépő a várba 10 euro.
Praça do Comércio
A várból a híres Praça do Comércio-hoz sétáltunk, ami a kikötővel szemben helyezkedik el és Portugália egyik legnagyobb tere. (kb. 30.600m2)
A teret még ma is sokan a királyi palota udvaraként hívják, hiszen eredetileg a Ribiera-palota állt itt, amíg el nem pusztította a lisszaboni földrengés 1755-ben.
A földrengés után a teret teljesen átalakították, a 19. századtól kezdve pedig a legfontosabb portugál állami minisztériumok székhelye lett, ezen kívül a legfelsőbb bíróság is itt található. A tér az egyik leghíresebb lisszaboni látnivaló.
Convento do Carmo
Ha szereted a különleges és talán picit furcsa épületeket, akkor a Convento do Carmo biztosan tetszeni fog! A templomba belépve olyan érzés fog el, mintha egy teljesen másik, valamilyen filmbeli világba csöppentünk volna. Egyébként az Assasin’s Creed Rouge videójátékban is szerepelt ez a helyszín.
A 14. század végén épült templom kíváló példa arra, hogy az 1755-ös földrengés mekkora károkat okozott. A katasztrófa idején a Convento do Carmo az egyik legnagyobb templom volt a Portugál fővárosban. A földrengés során a templom teteje leomlott, jelentősen megrongálva az épületet és a hozzátartozó könyvtárat. A templomot szándékosan hagyták ebben az állapotban, mintegy emlékeztetőül szolgálva ennek a hatalmas tragédiának.
Ma a romos, gótikus templomban egy régészeti múzeum kapott helyet, ahol a különböző római kori maradványok mellett számos síremlék is található, köztük I. Ferdinánd királyé, illetve megtekinthetünk néhány egyiptomi és perui múmiát is. Én nagyon érdekesnek találtam a templomot, szerintem ez az egyik legjobb látnivaló Lisszabonban!
Elvador da Bica – A képeslapokról ismert látnivaló Lisszabonban
Lisszabon legnépszerűbb utcája a meredek Rua da Bica, ahol a fotókról már jól ismert, híres villamos jár. Sajnos mikor mi voltunk (2021 Július) egyáltalán nem járt a villamos, az aktuális menetrendről mindig tájékozódjatok mielőtt mennétek, hiszen kár lenne kihagyni ez az ikonikus látnivalót Lisszabonban.
LX Factory és a Livraria Ler Devagar
A belváros után a Ponte 25 de April lábánál, az LX Factoryban kötöttünk ki, ahol a régi gyár helyett ma már több mint 200 kreatív vállalkozás működik. Az LX Factory az éttermeken, kávézókon, üzleteken és bemutatótermeken kívül olyan projekteknek ad helyet, amelyek beleillenek az itteni az egyedi kulturális és művészeti környezetbe.
Nekünk ez a környék tetszett a városban az egyik legjobban, szerintünk mindenképpen érdemes itt végig sétálni, kiülni egy italra, vagy enni valami finomat.
Az LX Factoryban található egy különleges designnal rendelkező könyvtár, a Livraria Ler Devagar is, ahol a könyvek, a régi CD-k és hanglemezek mellett még egy kávézó is helyet kapott. Érdemes a Facebook és a weboldalukon előzetesen tájékozódni, mert sokszor tartanak itt kiállításokat, koncerteket, könyvbemutatókat, stb.
Lisszabon látnivalók térkép
Lisszabon látnivalók térkép - belváros
Látnivalók Lisszabon környékén
2. nap –a kicsit távolabb eső lisszaboni látnivalók felfedezése délelőtt, délután pedig strandolás
Christo Rei (Krisztus király szobor)
Az egyik leghíresebb lisszaboni látnivaló természetesen nem maradhat ki ebből az útitervből. A Krisztus király szobrot gyalog nem lehet megközelíteni, hiszen a több mint 2 km-es Ponte 25 de Abril híd túloldalán található, ami autópályaként funkcionál, ezért mi Uberrel mentünk át.
A helyszínre érve azt se tudtuk, hová kapjuk a fejünk, az elképzelésünknél 10-szer hatalmasabb szobrot, a környező csodás olajfákat vagy a fantasztikus kilátást nézzük. Innen belátni Lisszabon teljes városát, a Tejo torkolatot és a Ponte 25 de Abril hidat is.
A Christo Rei szobrot egyébként Brazília Megváltó Krisztus szobra inspirálta. A hatalmas emlékművet azért építették, hogy így fejezzék ki hálájukat Istennek, amiért Portugália megmenekült a II. világháború nagyobb borzalmaitól.
Mosteiro dos Jeronimos (Szent Jeromos-kolostor)
Ha Lisszabonban jártok, a belém kerületben található, építészetileg lenyűgöző Szent Jeromos-kolostort mindenképpen nézzétek meg! Szerintem ez az egyik legszebb látnivaló a városban! A fenséges épület a mánuel stílus egyik legsikeresebb alkotása. 1983-ban pedig felkerült az UNESCO világörökség listájára.
A kombinált belépőt ide és a Belém toronyba itt tudjátok megvenni.
Torre de Belém – Belém torony
A Szent Jeromos-kolostor közelében elhelyezkedő Belém-torony szintén az UNESCO világörökség része. A 16. századi mánuel stílusban épült erőd a város egyik szimbólumává vált, ma pedig a legnépszerűbb lisszaboni látnivaló.
A toronynak az évszázadok során több szerepe is volt, többek között a város védelméért felelt, de használták börtönnek is.
A kombinált belépőt ide és a Szent Jeromos kolostorba itt tudjátok megvenni.
Lisszabon strand
Irány a strand!
Ha már letudtátok a fő látnivalókat Portugália fővárosában, Lisszabonban, akkor kár lenne kihagyni a város környékén lévő számos lisszaboni strand egyikét. Az óceán hideg, a hullámok pedig nagyok, így fürdeni csak a bátraknak ajánlott. Ha viszont mindenképpen megmártóznánk, akkor keressünk egy olyan strandot, ami még a Tejo folyó partján van, mert itt van rá esély, hogy melegebb lesz a víz. Ezek a strandok cserébe nem lesznek annyira szépek, ezért szerintem érdemes inkább kijjebb merészkedni a városból.
Több strand közül is válogathatunk Cascais irányában, de akár átmehetünk a túloldalra is, ahol szintén szuper az óceánpart.
Figyeljünk oda, hogy mindig legyen nálunk elegendő naptej, amit többször is tegyünk fel napközben, hiszen a part elég szeles, emiatt nem érződik, mennyire erős a nap és könnyen le lehet égni.
Lisszabon és környéke látnivalók térképpel
Lisszabon látnivalók térkép - Az összes említett látnivaló Lisszabonban és környékén
Látnivalók Lisszabon környékén - Sintra látnivalók
Az egyik legnépszerűbb látványosság Lisszabon környékén Sintra, ami kanyargós szűk utcáin kívül történelmi birtokokról, villákról, gyönyörű kertekről, királyi palotákról és kastélyokról híres.
A hegy tetején álló mesebelien szép Pena Palace a leghíresebb látnivaló Lisszabon környékén, Sintrában. Az UNESCO világörökség részét képező, 19. században romantikus stílusban épült kastély már képekről is lenyűgöző, de élőben még varázslatosabb.
Ha több napra utaztatok Lisszabonba, akkor mindenképpen érdemes befizetni egy szervezett kirándulásra ehhez a meseszép látnivalóhoz.
Lisszabon környéki látnivalók - Szervezett kirándulások Sintrába:
Látnivalók Lisszabon környékén: Porto látnivalók
Ha már elutaztál Portugália fővárosába és megnézted a fő lisszaboni látnivalókat, akkor miért ne ugranál át egy napra Portóba, ami kb. 3,5 órára található a várostól? Porto egy nagyon hangulatos kis hely, szerintem Portugália látnivalói közül az egyik legérdekesebb, így mindenképpen megéri ide is eljönni, ha Lisszabonba utaztok. Mi is így tettünk, ugyanis a Busbud oldalán konkrétan már akár 3 euro/út áron is lehet foglalni Lisszabon-Porto közötti buszjáratot. Ha pedig átértetek Portoba, akkor számos csodaszép hely vár majd rátok, amik felejtetetlenné teszik majd a portugáliai utazásotokat. Porto látnivalóiról részletesen ebben a bejegyzésben írtam.